Ábrahám család

Gondolatok a nyolcadikról...


ARCOK-ÁLARCOK
Nézem az arcokat kutatóan, de diszkréten. Félek a rideg, közömbös tekintetektől, keresem a szelíd, mosolygós szemeket, akik ha megszólalnak, szájuk is mosolyog. Soha nem viszek könyvet útra, figyelem az embereket. Olvasni otthon egyedül jó, várakozás közben ajándék a kedves arc, egy jó szó, amit nem akarok elmúlasztani, nem rettenek már vissza az elutasítástól.

Az én arcom sokáig sírós volt, visszariasztó, vagy részvétet keltő. Azután sokáig álarcot viseltem. Mosolygörcs álarcot. Ez megakadályozta, hogy megkérdezzék: mi baj?-és nem kellett válaszolni, hiszen nem is tudtam volna. Minden baj volt: betegségeim, testi-lelki fájdalmaim, félelmeim, az egész élet. Csak mosolyogtam hát gépiesen: köszönöm megvagyok.

Most már eljutottam odáig, én figyelem az arcokat, megszólítom kedvesen a szomorúakat, együtt merek nevetni a nevetősekkel. Vannak a tekintélyt parancsoló arcok, őket hagyni kell.
Jól megvannak saját társaságukban. A könyv mögé bújók között vannak a mindig rohanók. Millió fontos dolguk között csak útközben érnek rá olvasni, elszalasztják az élményt: másokra figyelni. Ők azok, akik megmutatják: lám, milyen intelligens, fontos ember vagyok én. Nem tudják, hogy a találkozó tekintetek legalább olyan fontosak, mint a műveltség fitogtatása.
Hasonlóak hozzájuk a füldugós zenehallgatók „ nem érdekelsz „ tekintete, a mobiltelefonálók nemtörődömsége. Vannak a várótermekben kézimunkázó asszonyok, akiknek arca így szól : ne zavarjatok, csak most van időm meghorgolni ezt a terítőt. Ha szétnézel, megláthatod az ácsorgók között a könyörgő szemeket: „ kérlek, engedj leülni, mert összeesek mindjárt…”
Vannak az ablakon kinézők : „ én nem is látlak téged „ És ott vannak a csakis kutyájukhoz beszélők, és még sok száz arc, amit elszalaszthatsz. Mi mindent tanulhatsz, ha nézed az arcokat, megpróbálsz belesni az álarcok mögé, talán segíteni is tudsz, ha megpróbálsz.
Ha rányitod szemed-lelked a világra, ha arcod-szemed beszél, minden perc egy soha vissza nem térő élmény, egy regény, aminek részesévé válhatsz. Voltam már megsegített is, és segítő is, és ezeket soha sem felejtem el! Adok – kapok részese lehetek. 
Jó lenne, ha mindenki így lépne ki lakása ajtaján, tágra nyílt szemmel, várakozóan: mit is hoz-ad számára ez az út. Gazdagabb leszek minden utamon, és hálás vagyok ezért. Az arcok beszélnek, csak olvasni kell belőlük. 
Az álarcok is már azzal árulkodnak, hogy viselik őket, hát még ha mögéjük is pislantassz…Lelkek tárulnak eléd, csak bátran tárd ki lelkedet, fogadd be a másokét, kincs az, el ne vesztegessed!!

Dátum : 2011-03-23 , Idő : 05 : 48 PM
Kategória : Ági novellái
Hozzászólás olvasása(1)
Fel
vissza



Véleményed...



Neved: (Szükséges)

Email címed : (szükséges, ha szeretnéd, hogy a szerző válaszoljon)

Üzeneted :

Írd be az összeget 19 + 1 =




Vissza a főoldalra
Kezdőlap