NYÁRI NAP
Csillan a víztükörben a nap,
mert éppen most a hajnal hasad.
Harmatcsepp csöppen le a fűről,
hamar felszárad - nagy hőség jön.
Virágok még nem kókadoznak,
a fák utolsót nyújtózkodnak.
Lassan a reggel is felébred,
letörli már a sötétséget.
Libben a szellő - végigsöpör,
lehull egy levél s messze röpül.
Lopakodva perzsel a meleg,
lepke suttyomban árnyat keres.
Lagymatag liba lassan lépked,
egy tócsát keres de eltéved.
Délután jön s minden kitikkad,
kell egy zápor - az ember izzad.
Nekiindul mégis a rétnek,
jártában ő magába réved.
Gondolkodik az idő múlásán,
este lesz mire odaér talán.
Virágbimbók csendben begubóznak,
falevelek halkan elalszanak.
A rét csendesen elpilled ma már,
a mezőn mostantól csak tücsök jár.
Az ember fáradt de , mégsem áll meg ,
Szemében az írisz összeszűkül .
Tudja , hogy menni kell , nem állhat meg ,
Látja hogy nemsoká besötétül .
Aztán az írisz újra kitágul ,
Az a kék szem a világra ámul .