Levél a legbelső szobából
Itt vagy most, ahol kevesek jártak,
lábaik nyomát sem nagyon láttad,
cigijük füstje elillant régen,
szavaik nyoma a messzeségben.
Itt voltak pedig, itt sírtunk együtt,
könnyeink nyoma benne az elnyűtt
bútorok megkopott huzatában,
nincs zsebkendő a papírkosárban.
Beengedtem legjobb barátaim,
elmondtuk egymásnak bánataink,
vigaszt nyújtottunk és segítettünk,
simogattunk és arcot töröltünk.
Nem járt itt nagyon régóta senki,
nem érdekelt nagy bajokban semmi,
nem kerestek fel régi barátok,
bezárt ajtóval vajon mit várok?
Mért nyissak ajtót ha nem kopognak,
nincs levél és nem telefonálnak,
kerestem őket egy darabig én,
a semmibe veszett halott remény.